Házirend - Szalon etikett

Csillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktívCsillag inaktív
 

Házirend - Szalon etikett

A házirend szabályai minden személyre vonatkoznak, aki az üzletben tartózkodik. A szalon etikett, az időpont lefoglalásával a kezelés igénybevételével, automatikusan elfogadásra kerül minden vendég számára!

VÁRAKOZÁS

Vendégeink a klinika épületében és üzletemben is, a zavartalan munka és a többi vendég nyugalmának biztosítása érdekében kötelesek megőrizni a csendet és nyugalmat.

KÁROKOZÁS

Kérjük vigyázzanak az értékekre és a tisztaságra, a váró és az üzlet területén. Ha a Vendég vagy kísérője kárt okoz a tárgyakban, berendezésekben, annak értékét köteles megtéríteni.

TÁJÉKOZÓDÁS IDŐPONTFOGLALÁS ELŐTT

A folyamatos időbeosztásaim miatt kérném, hogy a hívása előtt alaposan tájékozódjon honlapomon a szolgáltatásaimról. Igyekeztem pontos leírást adni a főmenükben, főképp a „Kérdések Profi -Tippek menü pont alatt, ahol minden felmerülő kérdésére választ talál, amit egy érdeklődő feltenne az első hívás alkalmával. Ezután, ha kellően áttanulmányozták, szinte már csak az időpont egyeztetésével kapcsolatban kell egyeztetnünk. Természetesen, ha ezen felül lenne még kérdése, szívesen válaszolok rá. Köszönöm, ha ezzel is segíti munkám minél zavartalanabb működését.

IDŐPONTFOGLALÁS

Időpontot csak bejelentkezés után tudok biztosítani. Kérem elérhetőségeimen hívjon vagy írjon üzenetet időpont foglalásért (e-mail, messenger, viber, sms). Ha nem ért el, kérem türelmét, amint alkalmam lesz rá, vissza fogom hívni. Az üzenetekre hamarosan válaszolni fogok. Többszőr egymás után ne hívjon, mert zavarhatja az éppen zajló munkafolyamatot és az ott tartózkodó vendéget, gyermeket is. Köszönöm türelmét!

ÉRKEZÉS

Kérem, hogy időpontjára pontosan érkezzen, akár pár perccel előtte. Az Ön után érkező vendég időpontja emiatt nem tolódhat el.  

LEMONDÁSI FELÉTELEK, KÉSZENLÉTI DÍJAK

Már meglévő időpont lemondása, áthelyezése 48 órával előtte lehetséges, ami díjmentes.

48 órán belül lemondott vagy áthelyezett időpont, amit fent tartottam Önnek, kis valószínűséggel tudom feltölteni. Ez a kiesett idő számomra kárt jelent. Így a későn lemondott vagy áthelyezett időpontok esetén, 48 órán belül lemondott időpontok 3.000 Ft, 24 órán belül lemondott időpontok 5.000 Ft megfizetését vonják maguk után.  Ezt készpénz vagy utalás formájában teheti meg, a következő látogatást megelőzően.  

Ha a Vendég időpontját nem mondja le, nem is jelentkezik még utólag sem, a kezelés teljes árát kell megfizetnie ahhoz, hogy új időpontot tudjak biztosítani neki. Az így kialakult helyzet kellemetlensége, szigorú következményt von maga után, mivel más időpont kérését az Ön időpontja miatt elutasítottam.

A készenléti díj meg nem fizetése esetén, a jövőben nem tudom Önt fogadni a vendégeim sorában. Köszönöm a megértését, bízva abban, hogy ez nem fordul elő és kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymást.

HIGIÉNIA

Kizárólag egészséges Vendégeket fogadok! Köhögés, orrfolyás, bármely egyéb kis betegségre utaló jel esetén kérjen új időpontot. Ha már van időpont foglalása egy későbbi időpontra módosítjuk! Kérem ezek betartását, a többi vendég és magam érdekében is.

SZENVEDÉLYEK

Alkohol és drog hatása alatt álló vendégeket nem áll módomban fogadni, kiszolgálni. Dohányzás az egész épület területén Tilos! Ezek megszegése esetén a Vendégnek felszólítást követően haladéktalanul távoznia kell.

KÉPEK, HANGANYAGOK

Az üzletben az üzemeltető beleegyezése nélkül tilos képi vagy hanganyag készítése, azok engedély nélküli felhasználása.

GYERMEK, TESTVÉR ÉS FELNŐTT KÍSÉRŐ A SZALONBAN

A gyermek biztonsága, az értékek megóvása, a nyugodt biztonságos kezelés kivitelezése érdekében, gyermekét kísérő szülő, és gyermeke, kettesben érkezhetnek a füllyukasztásra. A tökéletes és nyugodt munkához zavartalan körülményeket, csak így tudok biztosítani. Kísérők az ajtó előtt, a rendelőben várakozhatnak.

TELEFON HASZNÁLAT

Higiéniai okok miatt kérem ne használja telefonját a füllyukasztás közben, mialatt gyermekét ölében kell tartania. A lyukasztást követően, természetesen készíthet képet gyermekéről.   

AJÁNDÉKUTALVÁNY

Üzletemben lehetősége nyílik különböző ajándékkártyák kiválasztására. Ennek összege eltérő lehet, a kiválasztott ékszertől függően. Ezek felhasználása rövid időn belül ajánlatos. Több hónapos (fél év - éves) reklamációt ajándékkártya esetén nem áll módomban figyelembe venni és érvényesíteni.

Ha Ön összeg nélküli ajándékkártyát szeretne átadni, arra is van lehetősége. Ebben az esetben nincs időhöz kötve ennek a felhasználása. Ön kiválasztja a kártyát, átadja annak, akinek ajándékozni szeretné szolgáltatásaim valamelyikét és annak igénybevétele után kell az összegét kiegyenlítenie. Ez a lehetőség, csak a fül-orr és köldöklyukasztó szolgáltatásoknál lehetséges.

 

Köszönöm Vendégeimnek, hogy a szalon etikett betartásával hozzájárulnak az üzlet nyugodt hangulatához és a zavartalan munka biztosításához! Minden kedves Vendégemnek kellemes időtöltést kívánok!

LÉPJEN KAPCSOLATBA VELEM

+36 30 9031600

Bejelentkezés vagy felmerülő kérdések esetén hívjon bizalommal!
Ha nem ért el, rövid időn belül visszahívom!
Addig is kérném szíves türelmet! Köszönöm!

  • Hévízen:
    H: 8.00-14.00
    K: Zárva
    Sz: 8:30-16:00
    Cs: 8:00-17:00
    P: 8.00-18.00
    Szo, V: Zárva
    Időpont egyeztetés szükséges!

  • +36 30 9031600


  • info(kukac)visage.hu

Üzenetküldés

© 2023 profifulbeloves.hu. Minden jog fenntartva.